Navbar

Munkatársak

Óvodavezető

Kovács Károlyné (Anikó néni) óvodavezető

„A tanárt nem a pápaszem, a notesz és a tekintély teszi, hanem a lélek és az értelem csodálatosan egyesült fogékonysága a gyermek álmai, vágyai iránt.“ (Juhász Gyula)
Óvónői diplomámat a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szereztem. Pályámat a Bojti Napköziotthonos Óvodában kezdtem.
1999-től dolgozom a sóskúti óvodában a Katica csoportban. 2010-től indult vegyes csoport óvónénije voltam. Másoddiplomámat 2010-ben szereztem az ELTE Fejlesztőpedagógus szakán és szakvizsgát tettem. Népi kismesterségek továbbképzésein és barkács tanfolyamain rendszeresen részt veszek.
2015-ben elvégeztem a kaposvári Egyetemen a Közoktatás vezetői szakirányú továbbképzést, szakvizsgával kibővítve.

Katica csoport: 

Réderné Simon Éva (Éva néni) óvodapedagógus

Tanító- óvodapedagógusi diplomámat 1996-ban Esztergomban a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán szereztem. A főiskola keretein belül lehetőségem volt elvégezni a Magyar Művelődési Intézet által indított népi kézműves gyermekklubvezetői képzést. Budapesten, majd Németkéren óvónőként dolgoztam, ez alatt az idő alatt drámapedagógusi másoddiplomát szereztem. 2002-től Pusztazámoron élek férjemmel, s öt gyermekünkkel. 2004-ben tanúsítványt szereztem „Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére” I. kurzusán. 2005 és 2010 között a Pécsi Tudományegyetem pedagógia bölcsész szakát, 2013-ban pedig Kulcsár Mihályné által kidolgozott „Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására” elnevezésű tanfolyamot végeztem el. 2013-tól pedig a Katica csoportban dolgozom. A mindennapok és munkám során is az egymásra figyelő, harmonikus, vidám, tevékeny életmódot tartom a legfontosabbnak. Ezért is választottam mottómnak Buehner idézetét:
„Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.”

Kovács Adél (Adél néni) óvodapedagógus

Születésem óta Sóskúton élek. 2016-ban sikerrel elvégeztem a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolát. Régóta a Sóskúti Fúvószenekarban klarinétozom.
Nagyon szeretem a gyerekeket, ezért választottam ezt a hivatást. Kíváncsivá tett az is, hogyan fejlődnek a gyerekek az óvodát megelőző intézményben, ezért az óvodapedagógus szak mellett elvégeztem a csecsemő- és kisgyermeknevelő képzést is. Inkább az óvodai életben való tevékenységek érdekelnek, így örülök, hogy 2016 szeptemberétől elhelyezkedhettem ebben az intézményben, ahová én magam is jártam.

Ondi Lajosné (Erzsike néni) dajka

2002 szeptembere óta vagyok dadus a sóskúti óvodában. Ott segítek, ahol tudok, és ahol szükség van rám. Az idén leginkább a Katica csoportos kicsikkel foglalkoztam.

Pillangó csoport:

 

Nyilas Anna (Ani néni) dajka

1974-ben születtem. Tizenhét éve élek Sóskúton a családommal. 2013-ban helyezkedtem el a sóskúti óvodában, mint dajka, előtte a kereskedelemben dolgoztam. A fiam révén hamar rájöttem, hogy könnyen szót értek a fiatalabb generációval, hogy szeretem a gyerekek őszinte naivságát és kíváncsiságát, így örültem, hogy lehetőségem nyílt bekerülni ebbe a szakmai közegbe.
Fontosnak tartom, hogy mindig pozitívan közelítsünk a gyermekek felé, hisz úgy könnyebben elérhetjük a nevelési szándékainkat, ebben a szellemben igyekszem segíteni a csoportom óvodapedagógusainak a munkáját.

 



Micimackó csoport:

Balázs Lászlóné (Gabi néni) óvodapedagógus

„Az emberek életéből csak az nő ki, aminek a magját a múltban valahol elvetették.“ (Szepes Mária)
1989-ben lettem óvónő a Bem József Óvónőképző Szakközépiskolában, majd 1998-ban óvodapedagógusi oklevelet szereztem a Budapesti Tanítóképző Főiskola Óvodapedagógus Szakán. 1991-ben népművészeti, 2008-ban fejlesztő játékok készítésére, illetve vizuális technikákra és újdonságokra oktató továbbképzésen vettem részt. Pályámat a békásmegyeri Hétszínvirág Óvodában kezdtem, egészen 1999-ig ott dolgoztam. Egy évet a Talizmán Kerámia Kft.-ben töltöttem, 2006 novembere óta pedig a sóskúti Mackók óvónénije vagyok.

Gutay Gizella (Gizus néni) óvodapedagógus

 

„… ne kényszerrel oktasd a gyermekeket, hanem játszva, úgy, hogy előbb fürkészd ki hajlamaikat.“ (Platón)
1988 óta dolgozom óvodában, 1999 óta nevelek sóskúti gyerekeket a Micimackó csoportban. Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán óvodapedagógusi végzettséget, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán pedig általános iskolai tanítói végzettséget szereztem. A zene szeretetére nevelés, a zenei tehetséggondozás területén szaktanfolyamot végeztem. 2013-ban pedig Kulcsár Mihályné által kidolgozott "Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására" elnevezésű tanfolyamot végeztem el.

Balázs Zsuzsanna (Zsuzsa néni) dajka

Cica csoport:

Ketter Gabriella ( Gabi néni) óvodapedagógus

 



Férjemmel és két gyermekemmel Pusztazámoron élek. 2002- ben diplomáztam az ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai karán, és akkor első munkahelynek választottam a Sóskúti Óvoda Cica csoportját. 6 év munka után Budapestre költöztem, ahol a Törökvész úti kézműves óvodában töltöttem 5 és fél tartalmas, szép évet. Pusztazámorra 2012- ben költöztünk vissza, immáron a gyermekeinkkel és ekkor kerültem újra a szeretett, régi Cica csoportba.
Az ELTE után a Kaposvári Egyetemen tanultam, kommunikáció szakos bölcsész szakon, illetve sikeres záróvizsgát tettem a Kodolányi János Főiskola közoktatási vezető képzésén.
Hitvallásom szerint végzem a dolgomat az óvodában is, mi szerint" a gyermek a folyó és a két szülője mellette a part. Ők adnak keretet az életének, ők vigyázzák, hogy túl ne csorduljon. Nem mondják meg hogyan folyjon, nem szólnak bele, milyen sebességgel, nincs kötelező folyásirány, de vannak határok, támaszok, kapaszkodók. És ott vannak ők egymásnak: a víz és a part. Kiegészítik egymást és támogatják. Attól teljesek, hogy együtt vannak. Aztán egyszer eléri a víz a végtelen tengert,, beleömlik és szabadon úszhat."(japán gondolat)

Paulik Katalin ( Kati néni) óvodapedagógus 





 A gimnázium elvégzése után 1983- tól dolgozom az óvodában. Kezdetben képesítés nélküli délutános óvónőként, majd elvégeztem a pedagógiai asszisztens tanfolyamot .
2005-ben sikeres vizsgát tettem az ELTE TÓFK – on, mint óvodapedagógus. 2015-től egy mozgás szerv rendszeri betegség miatt hosszú ideig nem dolgozhattam  de gyógyulásom óta 2017. augusztus végétől újra a Cica csoportban foglalkozhatok a gyerekekkel. Élettársammal Érden lakom, egy fiam, már önálló életet él Budapesten. Mottóm: „A kisgyermek fejlődésének szabadsága nem azt jelenti, hogy egyszerűen magukra hagyjuk, hanem, hogy segítő szeretettel emeljük köré a megfelelő környezetet.”
Maria Montessori


Barátki Lajosné (Andi néni) dajka

Születésem óta Sóskúton élek, itt is neveljük a férjemmel három fiúnkat. Négy éve dolgozom az óvodában, mint a Cica csoport dajkája. A munkám nagyon szeretem, jól érzem magam a gyerekek között. Célom, hogy a csoportban dolgozó óvónők munkáját mindenben segítsem.

Süni csoport: 

Czeilinger Györgyné (Kriszti néni) óvodapedagógus

„… Nem vésed a szobrot, de lelkeket formálsz. Csodát alkotsz mindig, Te az ember – szobrász.” (Petrik István)
1997. szeptembere óta dolgozom óvónőként. A csongrádi óvónő szakközépiskola elvégzése után a szarvasi Óvónőképző Főiskolán kezdtem tanulmányaimat, majd a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán szereztem diplomát. 2002-ben gyógytestnevelés szakirányú szakképesítést szereztem. Dolgoztam 1 évet Tolnán, majd Sóskútra kerültem. A gyes évei után Érden folytattam munkámat, majd Tárnokon dolgoztam óvónőként és gyógytestnevelőként egyaránt. Ezt a munkát Törökbálinton is folytattam, majd 2014.-ben ismét Sóskútra hozott az élet, azóta dolgozom itt a Süni csoportban.

Zrubeczné Drubits Andrea (Andi néni) dajka

Sóskúton élek családommal, férjemmel és 15 éves gimnazista nagylányommal. Végzettségem dísznövénykertész és virágkötő, de az érettségi megszerzése után elvégeztem a pedagógiai asszisztens képzést. Jelenleg, 2016 augusztusa óta, dajkaként kaptam lehetőséget az óvodában, helyileg a Süni csoportban, hogy részese legyek az óvoda és a csoport mindennapjainak.
„A gyerektársaság gyógyír a lélekre.” (Dosztojevszkij)


Nyuszi csoport:


Horváthné Körtvélyesi Ivett (Ivett néni) óvodapedagógus

2014-ben diplomáztam a Szent István Egyetem Pedagógiai karán óvodapedagógusként, amit egy fejlesztőpedagógus specializációval egészítettem ki. Nem ez volt az első diplomám, tehát pályamódosító - pályakezdő pedagógus vagyok. A 90 évek közepén szereztem meg első diplomámat a Komensky Egyetem bölcsész karának újságíró szakán. Ez után próbálkoztam először a pedagógiával és pszichológiával ugyanazon egyetem pedagógia karán médiakultúra tanárként. Úgy gondolom, hogy József Attila Születésnapomra című versének e sorait:
”Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll koptató szegény legény...” 
hűen tükrözik eddigi pályafutásomat. Miért is ez az idézet? A médiában eltöltött évtizedek során sem halványodott a pedagógia iránti érdeklődésem és megértettem, hogy ez az irány mégsem volt zsákutca az életemben, csak nem a megfelelő korosztályt céloztam meg. Persze ebben, az előző karrieremet jelentősen befolyásoló döntésemben közre játszott az is, hogy mire beadtam a jelentkezésemet az óvodapedagógiára, addigra már volt 4 fiam. A pedagógián belül leginkább a fejlesztés érdekel, ezért jelenleg is 2 éves Fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzésen veszek részt a Gál Ferenc Főiskolán. 2015 májusában kezdtem itt a Dimbes-Dombos  óvodában dolgozni, először a Cica csoportban helyettesítettem, szeptembertől pedig a Nyuszi csoport óvónénije vagyok. Külön öröm számomra ebben az intézményben dolgozni, hiszen jómagam is eme falak között cseperedtem és Goethe szavaival élve:
„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”.
Én itt mindkettőt megkaptam és most megpróbálom ezt a szellemiséget továbbadni a gyerekeknek.


Budayné Sinka Gabriella ( Gabi néni) óvodapedagógus 


" Buday Gabriella vagyok, Tárnokon élek több mint 30 éve a családommal, férjemmel és 3 felnőtt gyermekemmel. Az óvónői szakközépiskolát elvégezve kezdtem a pályám. Néhány év szakmai gyakorlatot követően, gyermekeim születését követően, a családom töltötte ki a mindennapjaim jelentős részét. 2005-től az ELTE tanító-és óvóképző kar óvodapedagógus szakának hallgatója lettem. 2008-ban sikeresen lediplomáztam. 2013-tól Tárnokon dolgoztam, majd 2017 szeptemberétől Sóskúton, a nyuszi csoportban vagyok óvodapedagógus."
 "A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi." ( Müller Péter)
                                                                                                                                                  

Pluhár Gáborné (Anikó néni) dajka

2012-ben költöztünk családommal Százhalombattáról Sóskútra. 2015. augusztusa óta vagyok a sóskúti óvoda dolgozója, előtte kereskedelemben dolgoztam. Férjemmel három gyermeket nevelünk, így a gyermekekkel való kapcsolattartást, a velük való foglalkozást, a nevelés fontosságát általuk gyakoroltam leginkább. Úgy gondolom, hogy egy dajka legfontosabb feladata, szeretni a gyermeket és mindig mosolyogni, így segíteni az óvodapedagógus munkáját.

Fejlesztő- gyógypedagógus:

Pató Zita (Zita néni)

„ A gyermek egy könyv, amelyből olvasunk, és melybe írnunk kell valamit.”
Gyógypedagógus-logopédus vagyok.
10 éve Sóskúton élek a férjemmel és két gyermekemmel.1995-ben végzetem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán.
Az elmúlt évtizedben több diagnosztikus és terápiás módszert sajátítottam el, melyek lehetővé teszik számomra a szélesebb látókörű, igényes szakmai munkát.
A gyerekek között töltött éveim során foglalkoztam óvodáskorú és iskoláskorú beszédhibás gyerekekkel, olvasás- és írásnehézséggel küzdő tanulókkal, vezettem mozgásterápiát és dolgoztam a Pedagógiai Szakszolgálat keretei között szakértői bizottságban.
2015 szeptemberétől a Dimbes-Dombos Óvoda fejlesztő pedagógusa lettem. Nagyon nagy örömmel vállaltam el ezt a feladatot.
Átgondolt időszakos szűrésekkel törekszem a problémák korai felismerésére, és nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek – a lehetőségekhez mérten – helyben kaphassanak terápiás megsegítést. A logopédiai terápiákon kívül, iskolaelőkészítő, és az idegrendszer érését segítő mozgásfejlesztő foglalkozásokat tartok.
A legnagyobb elismerés számomra, ha a gyerekek szívesen és bizalommal jönnek hozzám, és a legnagyobb öröm, ha láthatom a fejlődésüket.

Logopédus:

Kis Nikolett (Niki néni)

Tanulmányaimat Győrben a Nyugat Magyarországi Egyetemen végeztem. Nagyon fontosnak tartom a hatékony verbális kommunikációt, azonban sajnos egyre több gyermeknél tapasztalható valamilyen beszédhiba, melyek miatt gyakran nehezebben tudják magukat kifejezni. Munkám során számukra szeretnék segítséget nyújtani.
Célom, hogy a gyermekek jól érezzék magukat a terápiás foglalkozásokon és jó kedvvel járjanak hozzám.:)

Pedagógiai asszisztens: 

Mészárosné Kandra Katinka (Katinka néni)

1992-ben egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, majd laboratóriumi asszisztensként dolgoztam a Szent Imre kórház központi laboratóriumában. Gyermekeim születése után gyógymasszőrként tevékenykedtem. 2015 augusztusától pedagógiai asszisztensként dolgozom a sóskúti óvodában, régi vágyam teljesült ez által. A legfontosabb elvem, hogy a gyerekeknek harmonikus, kiegyensúlyozott légkört kell teremteni, sok játékkal, odafigyeléssel, szertettel, hogy gyermeki világukat a legteljesebben éljék meg.

Nagy Mónika (Mónika néni)

„Ígérem, hogy saját ösztöneimben bízom,amikor rólad gondoskodom. Ígérem, hogy megmutatom: együtt teremthetünk jobb világot. Ígérem, hogy veled érzem az érzéseidet...” Mallika Chopra
1990-ben érettségiztem a József Attila Gimnáziumban. Ezt követően virágkötészetet, gyógynövényismeretet, üzletvezetést tanultam, és a kereskedelemben dolgoztam. Gyermekeim a sóskúti óvodába jártak, és az itt eltöltött szép és elégedett évek erősítették meg bennem a vágyat, hogy ebben a közösségben dolgozzak és gyermekszeretetemmel segítsem az óvoda életét, munkáját. 2008-ban dajka szakképesítést szereztem. 2014-ben pedagógiai asszisztens képzésen vettem részt.

Takarító dadus:

Csóli Attiláné (Éva néni)

 

Az óvodában takarító, dajka munkakörben dolgozom, ami azt jelenti, hogy az óvoda összes gyermekével napi kapcsolatban állok. Három gyermekem és egy unokám van, így könnyen tudok azonosulni az óvodás korosztály problémáival és a velük kapcsolatos szülői nehézségekkel. Életfelfogásom, hogy legfontosabb az életünkben a vidámság és a jókedv, mert az mindig átsegít minket a nehézségeken. Fontosnak tartom az óvodás korosztálynál, hogy ez a nevelésükre a legalkalmasabb időszak, fogékonyságukat minden esetben ki kell használni.

Óvoda titkár: 

Tormási Arnoldné (Ancsa néni)

1995. óra élek Sóskúton és mivel a férjem törzsgyökeres sóskúti, kérdés nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy gyermekinket is itt szeretnénk felnevelni. Szakmámat tekintve idegenforgalmi végzettséggel rendelkezem, de hamar rájöttem, hogy a család mellett nem könnyű a szakmában. Hatalmas váltás után, közel tíz évig dolgoztam a Magyar Posta sóskúti kirendeltségén, hogy így szinte minden családot személyesen ismertem még azelőtt, hogy az óvodába kerültem volna.2015. decembere óta dolgozom az oviban, és ez idő alatt rájöttem, eddig nem a megfelelő irányba haladt a szakmai életutam, így 2016. szeptembere óta az ELTE levelező szakán megkezdtem az óvodapedagógusi tanulmányimat. Alapelvem, hogy minden gyermekben van valami érték, csak meg kell találni a módot, hogy előtérbe kerülhessen, ennek pedig legkönnyebb módja a szeretet és az odafigyelés.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése