Navbar

2014. március 2., vasárnap

Bemutató "Tudatos szülő"-knek (márc. 11.)

Kedves Szülők és Pedagógusok!

Több éves pedagógusi és szülői tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy a tanítás-tanulás folyamata nem az iskola padjaiban kezdődik, hanem már sokkal előbb: a gyermekünk világrajövetelekor. Mint tudjuk ők tiszta lappal születnek, így miközben felcseperednek, felnőtté válnak, elsősorban azok a dolgok, ismeretek, folyamatok vannak nagy hatással rájuk, amelyeket mi magunk szülők, pedagógusok tanítunk meg nekik.

Ahhoz, hogy ez sikeres legyen:
„Meg kell tanulnunk a gyermekek szemével látni és fülével hallani, meg kell tanulnunk a gyermek élményvilágának a szintjét beszélni. Meg kell tanulnunk mindenekelőtt azt, hogy ráálljunk a gyermek érzelmi hullámhosszára, megéljük emocionális történéseit, elfogadjuk vágyait, tiszteljük fantáziáját, s mindezzel elősegítsük a szabad kommunikációt, a nyitott személyiség kibontakozását. Ennek feltétele pedig nem kevesebb, mint a gyermekbe vetett bizalom, az iránta érzett felelősség, amelyből nyílt és derűs légkörben, ésszerű szabályok között, a gyermek felelőssége is kicsírázik.”

(Mérei Ferenc)
 
Ezért arra gondoltam, hogy azoknak a szülőknek, akik szeretnék a gyermekük fejlődését elősegíteni és azoknak a pedagógus társaimnak, akik szeretnék a fejlődő világunk újabb vívmányait alkalmazni, olyan eszközöket és könyveket mutatunk be, melyek ezen céljaik eléréséhez nagy gyakorlati segítséget nyújtanak.

Ebből az alkalomból egy bemutatóra invitálom meg a Kedves Szülőket és Nevelőket, amely 2014. március 11-én 17 órakor kerül megrendezésre az óvoda tornatermében.

Deákné B. Katalin előadása a fejlesztés területén lévő fehér foltot teszi színessé azok számára, akik meghallgatják. (A bemutató után vásárlási lehetőséget is biztosítunk a bemutatott eszközökből és könyvekből!)

Bárki, aki kedvet érez ahhoz, hogy gyermekeink nevelésében aktív, fejlesztő és ösztönző szerepet játsszon, az jöjjön el hozzánk!

Törőcsik Szilvia
gyakorló édesanya és pedagógus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése